Hadd kezdjem az itáliai mini-guide-ot a konklúzó: Forza Italia... ebben az egyben (azaz hogy Olaszország valószínűleg minden létező helyek egyik(?) legjobbika) tökéletesen biztos vagyok. Róma, Firenze, Velence, Portofino .... stb. stb. a must-visit helyek listája még európai mércével is rendkívül hosszú. Van ugyanakkor egy város, amiről ugyan sokat beszélünk, de soha nem magáról a településről, Milánót általában valamilyen termék, vagy esemény (Milan Fashion Week, vagy a Salone del mobile, a világ legjelentősebb design és bútoripari vására) kapcsán emlegetjük, egyébként pedig keveset tudunk róla, és többnyire kiesik a népszerű turistautak nyomvonalából.
Ahogyan az ember megérkezik a városba azonnal megérti, hogy miért. Milánó ugyanis, a disneyland-szerű Rómával vagy Velencével szemben, nem egy bűbájos, giccsfestményre kívánkozó skanzen, legyünk őszinték, nagy ívben leszarja a turistákat, hiszen sem ideje, sem szüksége nincs arra hogy babusgassa őket. Az olasz ipar és kereskedelem motorjaként igazi rohanó, koszos-szagos nagyváros, ennek megfelelően elfoglalt és némiképp gőgös emberekkel. Ugyanakkor, vagy talán éppen emiatt van benne valami idegesítően csábító dolog. Milánón látszik, hogy a "többiekkel" ellentétben nem könnyű kiismerni, a legtöbb kincse tökéletesen elrejtve lapul a kaotikus városban. A városkép is megejtően kusza, felhőkarcolók és kopottas reneszánsz sikátorok, szuperexpressz és lepukkant favillamos.
A városba pont délben érkeztünk, épp belecsöppenve a szieszta nagyvárosi maradványaként funkcionáló ebédszünetbe, amikor is a belvárosi irodákból kitörnek a budapesti szemmel nevetségesen jól szabott öltönyben flangáló "milanese" businessmanek. Ettől az impulzustól egyrészt viszket a kezünk egy kis street-style betyárkodásra, másrészt végre kezdjük érezni a milánói féletérzést. Érdekes egyébként, hogy amíg olyan hölgyet, aki az amúgy is magas olasz alapszínvonalhoz képest átlépte volna az ingerküszöbünket, nem nagyon láttunk, (a fashionisták biztosan éppen pihentek a közelgő fashion week-re vagy a délutáni aperitívóra ami Milánói találmány, és egyben az új szerzemények bemutatója...) a fiúk kortól és anyagi helyzettől függetlenül baromi jól néztek ki, tökéletesen egyben voltak. A Galleria, illetve a Corso Vittorio Emanuele II. tengely számít a város fő ütőerének, itt ugyanakkor (bár a világ első plázájának is hívott Galleria üvegteteje elképesztően hatásos) az szokásos fast-fashion multicégek boltjain kívül nem sok autentikus érdekesség van. A luxusipar központja a híres Quadrilatero d'Oro (Via Manzoni-Via Senato-Via Monetnapoelone-Corso Venezia által határolt négyszög) itt összpontosulnak a milánói divat energiái, érdekes viszont, hogy ez nem egy csendes, kiglancolt gyalogos-negyed, hanem forgalomtól nyüzsgő utcácskák halmaza, mivel nem csak a boltok, de a tervező-modellező stúdiók és irodák is itt vannak. Nagy vonalakban említésre méltó még a Rómára emlékeztető ősi Brera negyed, ahol művészeti galériák, antikváriusok, illetve újabban divatüzletek sora található kis sikátorokban. A legfrissebb milánói KÚL-központ pedig a belvárostól kicsit távolabb eső Navigli negyed, ahol a feltörekvő fiatal tervezők cuccai kaphatóak a lehető legextrémebb kialakítású boltokban, illetve ahol a Velencét idéző csatornák partján (!) folyik a glam nightlife.
Milánó tehát egy csípős olasz mixben egyesíti a többi olasz város legjavát, megdobva modern és kortárs építészettel, design-al, divattal és kozmopolita légkörrel, illetve egy kis iparvárosi lepukkantsággal. Ez a mix vagy azonnal csalódást okoz, vagy rabul ejti az embert. A bloghomemade-re az utóbbi igaz, alig várjuk, hogy visszatérjünk, és újra megpróbáljunk a legmenőbb olasz város kegyeibe férkőzni. (Sajnos Anna dello Russo végül nem állt lesben egyik sarkon sem, hogy készségesen felfedezze a BHM-et)
Itt pedig egy rövid, tételes ajánló:
Corso Como 10 (meglepően Corso Como 10./ Metró:Garibaldi)
Multibrand divatüzlet, művészeti galéria, könyvesbolt és kávézó, aki a divatiparban számít, az itt törzsvendég. Űbercool. A tulaj és a fő beszerző Carla Sozzani, a Vogue Italia főszerkesztőjének testvére...jó család.
Corso Como 10 Outlet store (Via Tazzoli 3...ijesztő utca!!../M: Garibaldi)
értelemszerűen az előző outlet "részlege". Designer pólók és ingek egész tűrhető áron is levadászhatóak, egyébként pedig lehet nyálat csorgatni.
Il Salvagente (Via Fratelli Bronzetti 16/Villamos: 22 Marzo,Bronzetti)
A milánóiak állítólag a nevének megfelelően valóban életmentőként tekintenek a helyre, ami diszkont áron kínál designer cuccokat, és közben a markuba röhögnek, amíg a japán turisták vagyonokat költenek a belvárosban.
Abercrombie and Fitch (Corso Matteotti 12/M: San Babila
Az amerikai márka ugye már itthon is elképesztően "menő" amit a jellegtelen ruhák alapján elég nehéz megérteni. Az európában másodikként milánóban nyílt store pedig egyszerűen szürreális. A recept annyi, hogy dögunalmas, a Hilfiger, Lauren vonalba illeszkedő tipikus, primitív amerikai casual ruházatot elképsztő marketing tuninggal, egy furcsa szadomazo-barlangra emlékeztető, fullasztóan tömény parfümmel telenyomott, discó-szerű három (?) szintes elvarázsolt kastélyban árulnak, kínos hype-ot teremtve. A szocreál és naiv között ingadozó giccses freskók meg a sötétített enteriőr még rendben is lenne, de a leginkább semmilyen ruhák, és az amerikai nyomulós, "what'a going on?(igen milánóban, olasz srácok...gááz) maaaan" stratégiától láthatóan idegenkedő helyi eladók megbocsáthatatlanul cikik. A bejáratnál majomként félmeztelenül pózoló afro-amerikai srác pedig kiváltotta a rasszizmus-allergiámat. Óriási lufi, amit helyből kedvünk lett volna jól kipukkasztani....!
Caffé Biffi (Galleria Vittorio Emanuele II. /M: Duomo
A város egyik legrégebbi, hagyományos kávézója a Galleria üvegteteje alatt... az egyik bartender urat még Scott Schuman is megörökítette, úgyhogy a hely hivatalosan is chic...
